7 ok, hogy miért WordPress

„Összekattintgatom én azt ingyen is! Jobb lesz, mint amit százezerért csinálnak.” „Egyszerűen belerakom, ami nekem kell, nem fogok vele fél évig birkózni.” Néha ezek a mondatok is elhangoznak, és értem is, hogy miért, én azonban maradok a jó öreg WordPressnél, amit jelenleg a világ weboldalainak több mint egyharmada használ. Nem véletlenül. Hoztam hét érvet, ami számomra legalábbis eldöntötte ezt a dilemmát.

De lássuk, miről is szól pontosan a vita:

A WordPress egy tartalomkezelő rendszer, amely a weboldala készítését a végeláthatatlan kódolástól áttolta a látványkonyha irányába. Kényelmes kezelőfelületet nyitott felhasználók sokaságának ahhoz, hogy tartalmaikat közzétehessék. Ám akadnak a WordPressnek is kihívói. Egyszerűbb kezelőfelülettel, instant kinézettel, telepítést nem igénylő funkciókkal rendelkező weboldalépítő szolgáltatások. Két kattintással beregisztrálsz, és egy egyszerű felületen összeszeded ami neked kell. Nem igényel hozzáértést, legfeljebb egy kis kreativitást és türelmet. A tárhely benne van a szolgáltatásban, nem kell felelősséget vállalni a rendszer működéséért, minden készen van.

Valóban, ezek az instant rendszerek gyors első sikerélményt adnak, ezzel igencsak feladják a leckét az egyébként hozzáértést mégiscsak igénylő WordPress (és Jomla, Drupal, Django stb.) számára. Azonban ezek az érvek mindenképp a saját fenntartású és kezelésű WordPress mellett szólnak. Csupán azt kell megfontolnod, hogy ezek az érvek fontosak-e a vállalkozásod számára.

1, A WordPress könnyen kezelhető.

A működtetése természetesen megkíván némi hozzáértést, de az első ránézésre ijesztő menüből csupán 2-3 menüpont az, amit jó, ha megért a felhasználó, hogy a tartalmait közzé tudja tenni, vagy az alapvető információit frissíteni tudja.

2, Hatalmas fejlesztői és felhasználói közösség

…áll mögötte. Ilyen tömegű felhasználóval a hátunk mögött már biztosak lehetünk benne, hogy a szükséges fejlesztések meg fognak történni. Ha hibák merülnének föl, ezek a hibák is a helyükre fognak kerülni. Ez a tömeg már felszínre fogja hozni az újabb igényeket, kialakítja a megoldásokat az újabb trendek szerint.

Itt ejtenék néhány szót a biztonságról is. Bár a nagy felhasználói közösség miatt a biztonsági rések is veszélyesebbek, de épp ezért biztonsági megoldások is bőségesen állnak rendelkezésre. Biztonsági pluginokkal, biztonsági mentésekkel, megfelelő beállításokkal rendben leszünk.

3, A bőség zavara a funkciókban

A nagy felhasználói közösség következménye, hogy amire igény van, arra bővítmény is van. A fizetős bővítményeknek nagyon sokszor meg tudjuk találni az ingyenes verzióját, vagy az ingyenes alternatíváját. Persze a bővítményekkel érdemes óvatosan bánni, mert a rossz helyről származó, vagy akár a túl sok bővítmény is megbéníthatja az oldalunkat. De ha nem csúszunk ebbe a hibába, akkor hihetetlen dolgokat tudunk néhány kattintással véghez vinni.

4. A WordPress keresőbarát.

Kezdettől úgy alakították ki, hogy a keresőmotorok követelményeinek különösebb erőlködés nélkül is megfeleljen.

5, Több felhasználó is könnyedén hozzáadható, akár több hozzáférési szinten is.

Ha maga az oldal tulajdonosa bizonytalan a WordPress használatában, akkor elég, ha csupán szerzői jogosultságokat kap, vagy csupán az áruház funkcióit tudja kezelni. Az adminisztrátor pedig lehet az, aki valóban ért is hozzá. Sok instant megoldás a magasabb kategóriás csomagba teszi a több felhasználó hozzáadását, vagy felhasználónkénti árat szab meg. Itt azonban beszélnünk sem kell erről, hiszen a WordPressben alap esetben ott van a lehetőség.

6, A WordPress ingyenes.

Igen, valóban nagy összegeket is fizettek már ki egy WordPress weboldalért, hiszen igényel némi hozzáértést. Egy vállalkozás, amelyik egyetlen kampányával milliós bevételt ér el, bizonyára nem fogja arra fordítani az energiáit, hogy saját munkatársai kattintgassanak össze egy weboldalt ahelyett, hogy azt csinálnák, amivel a weboldal árának többszörösét tudják behozni.

Az induló kisebb vállalkozások azonban szívesen fognak bele a tanulásba, és 1-2 hónapnyi küzdelem után már egészen gyakorlottan igazodnak el a WordPress világában. Nem lesz tökéletes a végeredmény, ám azt bizonyítja, hogy nem lehetetlenül nehéz a rendszer kezelése. Csináljuk azt, ami megéri! Ám hozzátenném, hogy azok a vállalkozások, amelyeknél már indokolt megfizetni a munkát, bizony szoktak súlyos összegeket kifizetni egy Wix vagy Shopify oldal felépítéséért is. Mert nem a kattintgatás a lényeg, hanem a mögötte levő grafikai gyakorlottság, vagy a marketingtudás. 

Így azt kell mondanom, hogy WordPressben ingyenesen megoldható nagyon sok olyan funkció, amely az instant weboldalkészítő szolgáltatásokban prémium csomagban van. Egy ilyen szolgáltató egyébként a szolgáltatásán néha tud szűkíteni is. Ha a rendszere kellően ismert és népszerű lett, akár lényeges dolgokat ki is vehet az olcsóbb csomagokból. Megteheti, hiszen az övé. A WordPress viszont korlátlanul tud bővülni. Amire igény van arra lesznek ingyenes és fizetős megoldások.

7. A WordPress a tiéd.

És meg is érkeztünk a legfontosabb ponthoz. Természetesen nem mondhatom meg senkinek, hogy a WordPress éri-e meg jobban anyagilag, vagy egy-egy ilyen instant szolgáltatás. Ám a WordPress oldal kérdések nélkül a miénk. Ingyenesen telepíthetjük, testre szabhatjuk, költöztethetjük, bővíthetjük, lementhetjük, bárhol folytathatjuk. Szükségünk van hozzá egy tárhelyre. Ám ha a szolgáltatónk valamiért megharagszik ránk, az oldalunkat szépen összecsomagolhatjuk, és elvihetjük máshová. Költöztethetjük akár egy másik földrészre is. A WordPress oldalunkkal otthon vagyunk. A mi szabályaink, a mi döntéseink az érvényesek.

Jöhetnek és mehetnek politikai rendszerek. Erőszakkal lekapcsoltathatják a weboldalunkat, törölhetik a közösségi profiljainkat, vagy épp abban az országban, ahol tartózkodunk, be is tilthatják a közösségi oldalak működését. Ám az oldalunkat elköltöztethetjük oda, ahol működni tud és kész.

Ehhez hasonló szabadságot az e-mail listánk adhat még nekünk. Bár adatvédelmi szabályokat igenis be kell tartanunk, a törvényesen gyűjtött feliratkozóink számára fogunk tudni kommunikálni. A közösségi posztjainkat letilthatják, a fiókunkat akár egy rosszhiszemű feljelentés miatt is zárolhatják, a listánk maradni fog. Lementhetjük, átvihetjük más szolgáltatóhoz. Otthon vagyunk.

Ez a szabadság és biztonságérzet az, ami miatt szívesen dolgozom WordPress-szel (mint ahogy még mindig hiszek az e-mail marketing lehetőségeiben is), és ajánlom mindenkinek, aki hozzám fordul.

Nem abszolut érvek.

Természetesen nem szeretném abszolutizálni az érveimet. Kíváncsi vagyok, hogy ti milyen weboldal megoldást használtok, miben látjátok az előnyét vagy hátrányát egyiknek vagy másiknak. Írjátok meg kommentben!

Ha pedig most kerestek megoldást vállalkozásotok számára, akkor foglaljatok le egy ingyenes konzultációt, ahol együtt megbeszélhetjük, valójában mire van szükségetek.

További cikkek

Szólj hozzá!